|
|
Baranyai András
1974-ben született, 2004-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
grafika szakán, a Gyermekkönyszerzők és Illusztrátorok Egyesületének
tagja. Nevét eddig a szöveg nélküli Piroska és a farkas és Kiss Ottó
Emese almája című verseskötetének illusztrációiért jegyezhettük meg.
Kiss Ottó másik kötetének, a Szerintem mindenki maradjon otthon
vasárnap délután illusztrációiért pedig 2007-ben a Gyermekkönyvek
Nemzetközi Tanácsának díjával jutalmazták, Az év illusztrátora
kategóriában. A díjat a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon adták át
Baranyai Andrásnak. Groteszk, mesébe, néhol horrorregénybe illő,
otthonosan ismerős, mégis szürreális figuráival, szituációival,
szellemes megoldásaival fiatal kora ellenére már jellegzetes
„Baranyai-féle világot" teremtett!
|
|
|
Györffy László
A 2003-ban Strabag-díjjal kitüntetett fiatal képzőművész érdeklődése középpontjában az emberi figura áll; számára az emberi test, mint motívum az őt körülvevő jelenségek hordozójává válik, egyszersmind jelzést ad elidegenített helyzetéről.
Korai munkáiban olyan mai témákra és problémákra reagál, mint a klónozás, önmagunk megsokszorozásának kérdése. Mutánsokat, ismétlődő jeleneteket és arcokat festett, majd rátalált új alapmódszerére, a hibridizálásra. Ez különböző, látszólag ellentétes minőségek, esztétikai kategóriák keresztezését jelenti. Így keveredik össze képein a humor és borzalom, a tragédia és szórakoztatás, személyes és személytelen, irónia és drámaiság, fikció és valóság, tárgyilagos hidegség és felkavaró érzelmek, a tradicionális, klasszikus olaj-vászon festészet és a technikai képek.
Technikai médiumokból merít - közvetlenül hatnak rá különböző filmek, videók, fotók. Legtöbbször saját maga által készített, előre megkomponált fotókat használ, amelyeket gyakran manipulál és kreatívan dolgoz fel a festés során. Egy képen belül eltérő minőségeket szerepeltet: a fotóhasználat keltette effektek aprólékos, tradicionális olaj-vászon technikával készülnek el. A jelenkor életérzését sugárzó hideg tárgyilagosság mellett vonzódása a festészet klasszikus mívessége felé irányul.
|
|
|
Kárpáti Tibor
Kárpáti Tibor neve szétválaszthatatlanul összeforrt a nyolcvanas évek számítógépes játékait idéző pixelkarakterkel. Ő az a grafikus aki
képes hitelesen megrajzolni a mesebeli Piroskát csupán két szín és
nyolc pixel felhasználásával, és persze ugyanennyiből a farkast és
nagymamát is. Képei egy része máskor gobelin formában látható, ami
amellett, hogy tágabb kontextusba helyezi a modern grafikai tervezést,
meglehetősen új színben tünteti fel a több mint száz éves szövési
technikát.
|
|
|
Keresztes Zsófia
Keresztes Zsófia bábjai azonosítatlan életformák. Pontosabban, nem akarom azonosítani őket, mert akkor legalizálnám létezésüket. Jobb lenne visszazárni őket abba a szerves pincébe, ahonnan jöttek. Ott ehetik egymást vagy feldughatják a nyelvüket bármilyen szájba. Az én számban nincsen semmi, amit ki lehet nyalni, de mégis itt vannak.
|
|
|
Sirály Dóri
szabadúszó grafikus-tervező
tördelés, arculat, illusztráció...
Tanulmányok
2000 - 2002 Budai Rajziskola - tervező grafika szak
2002 - 2007 Magyar Képzőművészeti Egyetem (MOME) - vizuális kommunikáció, tervező grafika szak
2003 - Magyar Képzőművészeti Egyetem (MOME) – vizuális nevelőtanár szak
|
|
|
Stark Attila
festőművész, iparművész
(Baja, 1979. január 7.–)
Stark Attila a festésről: Nem tudnék mit mondani arról, hogy mit miért, és mit akar jelenteni, mert ez a befogadó problémája, hogy ha beszélni akar róla.
Belső kényszerből csinálom, nem választom, hogy mit, hanem egyszerűen csinálnom kell. Szeretem a zománcot, mert sűrű és telt, erős és rugalmas, gyorsan szárad, és sokféleképpen lehet használni.
Nincs nagy üzenet, csak a festékek szaga, a műhely, szerszámok... Gondolkozni nem szeretek festés közben, inkább hagyom magam, azt hiszem a képek nem belőlem jönnek csak áthaladnak rajtam. Ha valamit erőltetni próbálok, abból idegeskedés lesz, a festék elkezd ragadni, mindent összekenek, és a folyamat megtörik. Szóval inkább hagyom magam, és nem tudok mit mondani arra, hogy miért majmok, de szeretem a füleket, fogakat, ínyt, szemeket, a grimaszokat és a mozdulatokat. Szeretek mindenféle húst, a levegőt, a zsúfoltságot, és mindennek a fordítottját is. Még annyit, hogy nem szeretem a szétdaraboltságot, semmilyen kategorizálást, mert az összetöri a világot a fejekben és elidegenít az 'egésztől'.
|
|
|
Szöllősi Géza
Kommunikációs design, intermédiás művész. Két évet végzett a Pécsi Tudomány Egyetem művészeti karán, ahol képzőművészet, fotó, video szakon folytatott tanulmányokat, majd felvették a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Iparművészeti Egyetem) vizuális kommunikácio. Az egyetemmel párhuzamosan, 2003-ban egy szemesztert töltött az angliai Kent Institute of Art and Design (KIAD, Maidstone) művészeti akadémia fotó, kortárs művészet szakán. 2004-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikácio szakán, ahol Szirtes János volt mestere. Számos művészeti díjat nyert: 2003-ban Erasmus ösztöndíjas, 2004-ben, 2005-ben az NKA (digitalis munkák) ösztöndíjasa. 2006-ban a Magyar Film Hét fesztiválon bemutatott Pálfi György rendezte Taxidermia c. film designereként legjobb filmes látványért kapott csoportos díjat.
|
|
|
Vidák Zsolt
1974 ben született. 2008-ban diplomázott a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen. 2005-ben megnyerte a Magyar Posta által kiírt bélyegpályázatot, melynek témája a 125 éves Magyar Iparművészeti Egyetem volt . 2006-ban kiadta a Magyar Posta a Fifa 2006 bélyegét, majd 2008-ban egy 4 bélyegből álló kisívet Közlekedési Eszközök címmel. Diplomamunkája, melynek címe Szórkatész védőbeszéde Speciál elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének különdíját, valamint a Békéscsabai Grafikai Biennálén első helyezést ért el vele.
|
|
|
|
|
|
|