A szerkesztőség az első díjat és a vele járó 150.000 Ft. Fejér-Dalos Péternek ítélte oda „Az utolsó utca” című novellájáért, melyben a főszereplő, egy misztikus táblafestő éjszakáról-éjszakára halad Budapest utcáin, hogy felszámolja a kommunista múltra utaló, azt a lelkekben fenntartó utcaneveket. Az idő is és az öreg ereje is egyre fogy, s különböző okokból a munkával talán sosem végez. Második helyezést ért el Felkai Ádám „Árnymajmok” című írása – és nyert ezzel 100.000 Ft. -, mely a mai fiatalok gondolatain keresztül próbálja bemutatni az elmúlt éveket. Ádám szerint nincs ok aggodalomra, hiszen egy fekete banánnal bármikor előhívhatók az „Árnymajmok”, akik szempillantás alatt a helyükre zökkentik a dolgokat. Harmadik helyezést ért el Szabó Tamás „A változás szele” című írásával – és vele 50.000 Ft-t. -, mely egy fantasztikus novella író fiatalember életén keresztül vezet végig minket azokon a fontosnak tűnő éveken.
A szerkesztőség külön díjjal jutalmazta Tamás Nándor „Doszvidányja” című írását, mely azért szorult ki az első háromból, mert a kiírással ellentétben nem tartalmazott fantasztikus elemet. Az írás azonban jól bemutatja a kor egyik jellemző emberét, a szovjet katonát, ezért 30.000 Ft-os különdíjjal, és a magazinban való megjelenéssel jutalmazza a szerzőt. Nem kapott helyezést de szintén megjelenésre érdemesnek ítélte a zsűri Stöckert Gábor „A por őrzői” című írását, mely egy ószerese bolt játékbábuinak rendszerváltáskori hányattatásait mutatja be.
Köszönjük minden pályázónknak a részvételt, az ünnepéjes díjátadásról hamarosan értesítjük a győzteseket. A szerkesztőség pályázaton kívül is várja további novellák beküldését. A nyertes pályaművek a Roham hasábjain látnak napvilágot.