Elsõként a "magyar Tim Burton"-nek hívott, háromszoros Alfabéta-díjas Lakatos István kiállítását nyitja meg Kele Fodor Ákos kritikus. Lakatost idén az Év Képregényrajzolója címmel tüntették ki, frissen megjelent kötete, a Lencsilány az idei Képregényfesztivál egyik nagy szenzációja volt – rajzait a kiállításon eredetiben is megcsodálhatja a közönség.
Fél hattól a magyar képregényszakma színe-javával hallhatunk beszélgetést képregény és irodalom kapcsolatáról Hercsel Adél vezetésével. A beszélgetés résztvevõi Bayer Antal képregénykiadó-szerkesztõ, Sárközy Bence, a Magvetõ Kiadó fõszerkesztõje, Baranyai B. András képzõmûvész, a Roham irodalmi és kulturális magazin grafikus-illusztrátora, és Futaki Attila képregényrajzoló, a magyar képregény legújabb generációjának nemzetközileg is elismert képviselõje.
Este héttõl négy elsõkötetes, könyvheti szerzõ bemutatkozása következik: a felolvasott szövegek mögé a Roham alkotóinak külön erre az alkalomra készített illusztrációi lesznek kivetítve, az összmûvészeti élményt pedig Szabó Mátyás ütõsjátéka teszi teljessé, aki többek között a Triginta és az Amadinda együttesekkel is rendszeresen zenél. Aki tehát kíváncsi arra, hogy hogyan lépnek párbeszédbe egymással Stark Attila festményei Gerõcs Péter prózájával, Vidák Zsolt illusztrációi Tallér Edina novellájával, Dorcsinecz János képregényt idézõ monokróm rajzai Nagy Ildikó Noémi írásával, és Pál Tamás képei Simon Márton verseivel, az semmiképp ne hagyja ki a programot!
De a zenerajongók se maradjanak otthon, hiszen a képes felolvasások után a Gutenberg halott ad koncertet, kiváló bemelegítést nyújtva a másnap hivatalosan is megnyíló Ünnepi Könyvhéthez.
JAK Piknik – részletes program
Idõpont:
2010. június 2. szerda, 17:00
Helyszín:
U26 djuice clubshop
Eiffel tér, a Nyugati Pályaudvar melletti új irodaház aljában
A belépés ingyenes!
17.00-17.15 Szabó Mátyás felvezetõ ütõsjátéka
17.15-17.30 Lakatos István tárlatát Kele Fodor Ákos nyitja meg
17.30-18.30 Beszélgetés a képregény és az irodalom kapcsolatáról.
A beszélgetés résztvevõi: Bayer Antal képregényszakértõ, a Magyar Képregénykiadók Szövetsége elnöke; Baranyai B. András illusztrátor; Futaki Attila képregényrajzoló; Sárközy Bence, a Magvetõ Kiadó fõszerkesztõje. A beszélgetést vezeti: Hercsel Adél.
18.30-18.40 Szünet
18.50-19.00 Szabó Mátyás ütõsszólója
19.00-20.30 Négy elsõkötetes szerzõ bemutatkozása a Roham alkotóinak illusztrációival.
A szerzõk fejenként 10-10 percet olvasnak fel. Ezalatt kivetítõn láthatók a Roham magazin alkotói által a szövegekhez készített illusztrációk, a felolvasások közötti átmeneteket, illetve az olvasások hang-aláfestését Szabó Mátyás ütõsjátéka szolgáltatja. A felolvasást Dunajcsik Mátyás moderálja. A felolvasást rövid beszélgetés zárja a szerzõkkel. A bemutatott szerzõk és könyveik, valamint az illusztrátorok:
Gerõcs Péter – Zombor és a világ (próza, Scolar)
Stark Attila illusztrációival
Nagy Ildikó Noémi – Eggyétörve (próza, Palatinus)
Dorcsinecz János illusztrációival
Simon Márton – Dalok a magasföldszintrõl (versek, L'Harmattan)
Pál Tamás illusztrációival
Tallér Edina – A húsevõ (próza, Kalligram)
Vidák Zsolt illusztrációival
21.00 A "Gutenberg halott" koncertje
A program szervezõi és moderátorai Dunajcsik Mátyás és Hercsel Adél.
http://jozsefattilakor.hu/
http://www.djuice.hu/u26
http://www.youtube.com/user/gutenberghalott